Mikor gyerekek voltunk, anyáink óvtak-védtek minket. Most, hogy felnőttünk,
mi tennénk meg mindent azért, hogy sokáig éljenek egészségben. Az intimlézer kezeléssel nemcsak közérzetük javítható, de akár egy komoly műtét is elkerülhető a számukra!
Nagyjából húsz évvel ezelőttig nem igazán volt beszédtéma az, hogy miként hat a nők testére a mindennapi élet, a gyermekvárás és a hüvelyi szülés, hiszen korábban a császármetszést a legritkább esetben alkalmazták az orvosok és a nők több gyermeket is a világra hoztak, mint manapság. Az is a tabuk közé tartozott, hogy a nők 90%-a tapasztalt idősebb korában, de már középkorúként is, stressz inkontinencia tüneteket, melyek a medencefenék izmainak elgyengülése miatt alakultak ki. Úgy tartották, hogy ez a nőknél „normális” és legfeljebb egymás között beszéltek keserű tapasztalataikról. Most anyáink és nagyanyáink szenvedik meg ezt a dolgot. De már létezik az a technológia, ami segíthet rajtuk.

Az élet súlyos nyomai
Te talán nem emlékszel, hisz még kicsi voltál, de annak idején nem volt annyi családban autó sem, mint mostanában. Akkoriban anyukád vagy nagymamád fogta a kezed, miközben sétáltatok haza az oviból vagy az iskolából és útközben még bementetek a boltba is, hiszen be kellett vásárolnia. Gyakran annyira elfáradtál a végére, hogy a cekker mellett még téged is cipelhetett a karjában, de számára ez akkor nem volt megterhelő. Ahogy az sem, hogy automata mosógép híján, a régi forgótárcsásból emelgette ki a mosott ruhát és a kádban öblítette át, vagy, hogy a harmadikra vigye fel az egész nagybevásárlást a lépcsőn, mert nem volt lift. Nem panaszkodott akkor sem, ha vidéken a háztájit kellett művelni vagy az állatokat ellátni, mert meg kellett csinálni és nem ért rá arra várni, hogy valaki megemelje helyette a terményes zsákokat.
Idővel azonban megöregedett és az átélt nehézségek fizikailag is megváltoztatták a testét. Ez a változás nemcsak a finom, majd mélyebb ráncok megjelenésével járt, hanem a belső, medencefenéki izmok elgyengülésével is. Ilyenkor először csak egy-egy csepp vizelet távozik önkéntelenül, de erre elég egy kisebb betét, azonban egy-két év múlva már rosszabbá válik a helyzet.
Még mindig nem beszélünk róla
Bár a nők egyre jobban megnyílnak és a fiatalabb korosztály már bátran elmegy az orvoshoz panaszaival, a mostani 50-70 év közötti asszonyok még mindig úgy érzik, szégyellni való az állapotuk és saját családjukban sem beszélnek róla. Inkább megveszik a gyógyszertárban vagy a drogériákban a vény nélkül kapható inkontinencia betéteket és belenyugszanak abba, hogy ezen már nem lehet változtatni. A családtagok általában csak onnan veszik észre, hogy valami baj van, hogy a mosdóban megtalálják a betétcsomagot, vagy épp abból derül ki, hogy nincs minden rendben, hogy szerettük kevesebbet mozdul ki, visszahúzódóbbá válik.
Ajándékozd meg anyut vagy a nagyit a jobb életminőséggel
A néhány éve kidolgozott intimlézer kezelések mindezen problémákkal veszik fel a harcot, hiszen a korai stádiumban igen jó hatást lehet elérni a medencefenék izmainak feszesítésével, rugalmasságának visszaadásával. Segítségével a hüvely fala visszanyeri korábbi állapotát, a záróizmok megerősödnek és a húgyhólyag is visszakerül a helyére, ezáltal a vizeletcsöpögés megszűnik. Általában két-három alkalom már elég ahhoz, hogy a kezelés hatása tartós legyen. S hogy ez mennyibe kerül? Tény, hogy nem két fillér, hiszen egy nagyon fejlett technológiáról van szó, és egy átlag nyugdíjból nehezen lehet kigazdálkodni egy kúra árát, még akkor is, ha az érintett tudja, hogy javítana az életminőségén. De a mostani, Anyák napi akciónkkal te is segíthetsz anyukádnak, nagymamádnak abban, hogy visszanyerje régi önbizalmát, hogy ismét nagyokat sétálhassatok vagy önfeledten játszhassanak az unokákkal.