Mi a malária és hogyan fertőződhetünk meg vele?

A malária egy bizonyos Anopheles szúnyog csípése által terjesztett fertőző betegség.

Amikor az említett szúnyogfaj nőstényei megcsípnek egy maláriával fertőzött személyt, a kiszívott vérrel együtt a fertőzést okozó parazita is bejut a szervezetükbe. Így a következő csípés folyamán (mivel nem csak a vért szívják ki áldozatuk testéből, hanem a nyálukat is befecskendezik) a parazitát bejuttatják a másik ember testébe, mely a véráramba kerülve eljut a májig, és szaporodni kezd.

A WHO becslései szerint évente kb. 250 millió maláriás eset fordul elő világszerte, melyből közel egymillió eset halálos kimenetelű. A halálesetek zöme 5 éven aluli gyermekek közül kerül ki.

Hol fertőződhetünk meg maláriával?

A malária kockázata Afrika egyenlítői részén (pl.: Kenya, Tanzánia, Szudán, Etiópia), Dél-Ázsiában (pl.: India, Burma, Indonézia) és Dél-Amerikában a legmagasabb.

A fejlett országokban a gyógyszereknek és a szúnyogriasztó szereknek hála a betegség nem fordul elő, csak a fertőzött területekről hazaérkezők hurcolják be a betegséget.

Melyek a malária tünetei?

A fertőzött szúnyog csípése után kb. 6-40 nappal kezdődnek a tünetek, lázzal, izomfájdalommal, hidegrázással, fejfájással, rossz közérzettel. A malária jellegzetes tünete a magas láz (40-41°C körül) szabályos időközönkénti ismétlődése (kórokozónként eltérően 48-72 óránként ismétlődik).
Egyéb panaszok is jelentkezhetnek a láz a mellett, mint pl.: száraz köhögés, híg széklet, hányinger, hányás, hasi görcsök.

Hogyan diagnosztizálható és kezelhető a malária?

A kezdeti influenzaszerű tünetek után maláriára adhatnak gyanút az ismétlődő lázrohamok, főként, ha a páciens a tünetek jelentkezését megelőző évben fertőzött területen járt. A diagnózis megerősítése vérvizsgálattal történik, mely során a kórokozó faját is megállapítják, ugyanis attól függ a kezelés, hogy az illető milyen maláriával fertőződött meg.

Napjainkban már több készítmény is elérhető a malária kezelésére. Emellett szükség van a tünetek, mint a láz csillapítására is.

Hogyan védekezhetünk a maláriával szemben?

A megelőzés lényege, mint sok egyéb trópusi fertőzés esetén a szúnyogok elleni védekezésben rejlik, mely riasztószerekkel, és szúnyoghálóval történhet. Ezen felül minden trópusi területre utazó, és malária szempontjából potenciális veszélynek kitett személynek megelőzés szempontjából gyógyszert kell szednie. Ezt a gyógyszeres kezelést már az utazás előtt meg kell kezdeni.

Trópusi utazásai előtt keresse fel infektológiai szakrendelésünket, ahol tájékoztatást adunk a megfelelő prevencióról és teendőkről, így szép emlékeit nem keseríti meg a lázasan és fájdalommal töltött napok rémképe!

Parkolás

Pácienseink számára 1 óra ingyenes parkolást, a fennmaradó időszakban pedig kedvezményes óradíjat (899 Ft/óra) biztosítunk a szomszéd utcában (Reáltanoda u. 5.) elhelyezkedő Franklin Parkolóházban.

A parkolóház automata liftes rendszerrel szállítja az autókat a parkolás helyére, így autóját maximális biztonságban tudhatja a vizsgálat időszaka alatt.

Videó a parkolásról Elérhetőség
This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.