borrakszures

Sok helyről halljuk a bőrrákszűrés fontosságát. Mit kell tudnunk a bőrrák megelőzéséről és szűréséről? Ismerjük meg a részleteket, hiszen a tájékozódás a megelőzés legfontosabb lépése!

A leggyakoribb típusok

Többféle bőrrák létezik. Az orvosok mégis három típust szoktak rendszeresen kiemelni. Ennek az az oka, hogy ez a háromféle daganat a legelterjedtebb.

Az egyik ilyen a basalioma néven ismert bőrdaganatfajta. Ez a fajta bőrelváltozással járó daganat nem csak a legelterjedtebb, de szerencsénkre a legjobban gyógyítható. A Basalioma kialakulásának a leggyakoribb oka a káros napsugárzás.

Egy másik közismert és igen gyakori bőrrákfajta a spinalioma. A basaliomával ellentétben ez a fajta bőrdaganat már hajlamos arra, hogy áttétet képezzen más szervekben. Általában a csontokra, nyirokcsomókra van ilyen hatással.

A harmadik legismertebb bőrrákfajta a melanoma malignum. Ez igazából szövettanilag nem is rák, mivel nem a bőr hámsejtjeiből indul ki, de ez a leginkább rosszindulatú, mondhatni életveszélyes bőrdaganat féleség. A köztudatban is ez a legismertebb rosszindulatú bőrelváltozás,  mivel sok esetben – de nem kizárólag! –  anyajegyekből kapcsolatos. Ugyanis a festéktartalmú sejtekben alakul ki.

A legismertebb tünetek

Fontos megjegyezni, hogy nem minden bőrrákfajtának vannak észrevehető tünetei. Ezért fontos a rendszeres szűrés és a szakértői szem. Hiszen az idejében elkapott bőrrákot nem csupán gyógyítani könnyebb, de az áttétet is megelőzhetjük.

Milyen észrevehető tünetei lehetnek a bőrráknak?

Például a bőr színének vagy a bőr felszínének megváltozása. Anyajegyek esetén is a színváltozás, a formaváltozás, illetve az anyajegy növekedése a legfeltűnőbb jel. Amikor egy anyajegy érintésre érzékennyé válik, gyanakodjunk. Ha kisebesedik az anyajegy, és például vérezni kezd, mindenképpen forduljunk bőrgyógyász szakemberhez.

A bőrrák megelőzése

A bőrrák megelőzésének fontosságát nem győzik hangsúlyozni az orvosok. Mit tehetünk? Dél és délután három óra között igyekezzünk elkerülni a nyílt napfényt. Emellett használjunk fényvédő krémeket, lehetőleg ne csak nyáron.

A bőrtípusunknak megfelelő faktorszámú naptejek használata bőrünk védelmének egyik fontos eleme, ahogy a szoláriumozás és a napozás mennyiségének tudatos szabályozása.

A megelőzés része a folyamatos önellenőrzés. A szakemberek például sokat emlegetik a rákmegelőző állapotot, ami a rák kialakulásának legelső fázisát jelenti, és néhány tünetből laikusok is felismerhetik, de sok esetben orvosi ellenőrzésre van szükség ahhoz, hogy ezt az állapotot felismerjük. Ilyenkor megelőző kezelést kell folytatni, mely javítja az esélyeinket. A rák kialakulásának megelőzésével a bőrrák kezelése és az áttét kialakulása is megelőzhető.

A bőrrákszűrés folyamata

A bőrrákszűrés egyáltalán nem fájdalmas. Részletes adatfelvétellel kezdődik a folyamat, mely során életmódunk mellett az egészségügyi előzményekre is rákérdeznek az orvosok. Például akinek károsodott a bőre, azt nagyobb rizikófaktorba sorolják.

Ezután kezdődik a vizsgálat, mely során speciális nagyítóval, ún. dermatoszkóppal  tetőtől talpig átnézi az orvos a bőrünket. Minden egyes anyajegyet megvizsgálnak, de olyan bőrelváltozásokra is odafigyelnek, amelyeket mi nem feltétlenül veszünk észre.

Ha az orvos gyanús elváltozást talál, szövettani vizsgálat céljából kimetszésre küldi a pácienst. Nem kell nagyon megijedni, ha erre kerül sor, mert az időben elkapott bőrrákot nagyon jó esélyekkel lehet kezelni. Ami a legfontosabb, az az évenkénti bőrrákszűrés, melyről nem szabad megfeledkezni, hiszen így előzhetjük meg az esetlegesen rákos sejtek terjedését.

Parkolás

Pácienseink számára 1 óra ingyenes parkolást, a fennmaradó időszakban pedig kedvezményes óradíjat (899 Ft/óra) biztosítunk a szomszéd utcában (Reáltanoda u. 5.) elhelyezkedő Franklin Parkolóházban.

A parkolóház automata liftes rendszerrel szállítja az autókat a parkolás helyére, így autóját maximális biztonságban tudhatja a vizsgálat időszaka alatt.

Videó a parkolásról Elérhetőség
This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.