A nemi betegségek még a mai felvilágosult világban is tabutémának számítanak, pedig beszélnünk kell róluk, ugyanis jó néhányuk a kellemetlenségeken felül komoly problémákat is okozhatnak az embernek. A Levente klubja Extra vendége Dr. Szandányi Réka, Centrumunk bőr-, és nemigyógyász szakorvosa volt
Kedves Doktornő köszönöm, hogy eljött és olyan fontos témáról tudunk beszélni, mint a nemi betegségek, annál is inkább mert jön a nyár és a felszabadultság időszaka.
Azt gondolom, hogy elég sokan, ha egy fesztiválon vannak vagy egy szórakozóhelyre mennek el lehet, hogy egy kicsit ittas állapotban elfelejtenek védekezni.
Csináltam az Instagramon egy kutatást és a válaszadók 50%-a mondta azt, hogy nincsen eléggé felvilágosítva ebben a témakörben, úgyhogy talán most el tudjuk végezni ezt a munkát.
Dr. Szandányi Réka:
- Én is köszönöm a lehetőséget és üdvözlöm a nézőket, hallgatókat. Nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk a témáról. Pontosan azért, mert a mindennapi gyakorlatban látjuk, hogy milyen nagy az információhiány ebben a kérdésben.
Lakatos Levente:
- Hogyha beírom a Google-ba, hogy nemi betegségek, akkor hoz egy rémszót, az „STD”-t. Ez a mozaikszó miből áll össze? Tisztázzuk le a legelején, mert szerintem, hogyha bárki rákeres, ugyanebbe a mozaikszóba fut bele és nem igazán fogja tudni, hogy mit is jelent valójában.
Dr. Szandányi Réka:
- Ez egy rövidítés, ráadásul egy angol kifejezés rövidítése, „Sexually transmitted diseases”, nemi úton terjedő betegségek. Elterjedt az „STI” kifejezés is, „Sexually transmitted infections”, ami szerencsésebb is lenne, hiszen ezeknek a kórokozóknak a döntő többsége tünetmentes is lehet, tehát nem feltétlen okoz betegséget. Az „STD” talán ma már elterjedt a köztudatban. Mi orvosok is azon próbáltunk dolgozni, hogy ez a kifejezés az egészségkultúrába bekerüljön, hiszen úgy tudunk róla jól beszélni, ha tudjuk, hogy miről beszélünk.
Lakatos Levente:
- Ami tünetmentes és nem okoz megbetegedést az például a férfiaknál a HPV? Ott nem mindig van szemölcs megjelenés, ha jól tudom, vagy mindig van?
Dr. Szandányi Réka:
- Igen, belevágtunk a közepébe.
Lakatos Levente:
- Csak azért, hogy nagyjából a nézők tudják mihez kötni, hogy ez pontosan mi lehet.
Dr. Szandányi Réka:
- A HPV tekintetében a férfiak és a nők között nagy különbség ebben az értelemben nincsen. A nőknél is lehet tünetmentes hiszen, ha valakinek van egy HPV fertőzése a méhnyakon, az kívülről egyáltalán nem látszik. Férfiaknál pedig ugyanígy gyakran előfordul, hogy csak a hámsejtekben lappang a HPV, de nem okoz tünetet.
Lakatos Levente:
- A HPV-ről később hosszabban fogunk beszélni. Még az elején azt szeretném kérdezni, hogy vannak-e időszakos trendek a nemi bajok tekintetében, mondjuk egy éve még a Chlamydia volt nagyon elterjedt, most már a Szifilisz.
Dr. Szandányi Réka:
- Magyarországon kötelező jelenteni a nemi úton terjedő fertőzéseket. A Népegészségügyi Központ adatai bárki számára elérhetőek az interneten. Nincsen lényeges változás, a számok folyamatosan és lassan emelkednek. Azt lehet mondani, hogy ezek a fertőzések gyakoribbá váltak, de kiugró változások nincsenek. Idén azt látjuk, hogy talán mintha több lenne a Szifilisz, viszont ennek a pontos okát nem tudom megmondani. Lehet, hogy pár év múlva lesz egy felfutása, de azért az abszolút sláger, ami a messze legelterjedtebb az a HPV, a Humán papillomavírus fertőzés.
Lakatos Levente:
- Olyan furcsa, hogy emelkedő tendencia tapasztalható, mert azt gondolnám, hogy az idő előrehaladtával a védekezés sokkal jobban beleivódik az embereknek az életébe. Ez tévedés?
Dr. Szandányi Réka:
- A rendelőben ülve nem feltétlen látjuk ezt. Nyilván egy torz minta, hiszen aki hozzánk eljut már valamilyen problémával szembesült. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy a szexuális szokások nagyon sokat változtak az utóbbi időben. Sokkal nagyobb számú partnere van a fiatalabbaknak és az idősebbeknek is, mint akár 10 éve, 20 éve. Általánosan elterjedt lett az orális szex, sőt ma már azt lehet mondani, hogy az anális szex sem tabutéma vagy ritkaság, ezért ezeknek a betegségeknek halmozottan lehetőségük van továbbkerülni.
Lakatos Levente:
- Van olyan betegség, amiről keveset hallani a médiában, viszont egyre több eset van belőle?
Dr. Szandányi Réka:
- Elsőként a Szifiliszt említeném.
Lakatos Levente:
- Még mindig képben van a Szifilisz?
Dr. Szandányi Réka:
- Igen. Érdekes, hogy mindenki azt gondolja, hogy ez a régi korok betegsége, hiszen tanultuk irodalomból, hogy Adytól kezdve hány híres ember szenvedett Szifiliszben. Abszolút egy kurrens kórokozó, jelen van, fertőz és egyre nagyobb esetszámokkal találkozunk.

Lakatos Levente:
- Egyébként volt olyan ismerősöm, aki elkapta a Szifiliszt és le kellett adnia a kontaktlistát az orvosnál, majd végig hívogatták azokat a partnereket, akikkel együtt volt az elmúlt X hétben, X hónapban. Azért is riogatták, hogyha valaki nem megy be a behívóra, akkor a rendőrség kimehet hozzá és beviheti. Ezek még létező eljárások vagy pedig csak ijesztgetés volt?
Dr. Szandányi Réka:
- Ez ma már egyáltalán nincs így. Az emberek személyiségi jogai, az adatok titkosságához való joga nagyon erős. Ma már van GDPR, az egészségügyben is alkalmazzuk. Ilyen kontaktuskutatásra, amit említett nincsen lehetőség. A régi időkben volt Magyarországon az Országos Bőr- és Nemibeteg Gondozó Intézet, egy országos központ különféle jogokkal, jogosultságokkal. Minden bőrgyógyászati rendelőben találhattunk bőr- és nemibeteg gondozó szakorvost, ők végezték a kontaktuskutatást. Azok a kollegák, akik ebben az időben képződtek hozták magukkal azt a mentalitást, hogy nagyon szigorúan, kötelezően kérdezték ki a betegeket. Természetesen a fiatalabb orvosok, az újabb generáció is igyekszik a kontaktusokról információt nyerni. De ha valaki azt mondja, hogy nem kívánja megnevezni, hogy kivel volt együtt, akkor jogunk nincsen tovább menni.
Lakatos Levente:
- Pedig lehet, hogy jobb lenne nem? Tehát még idejében elkapni, hogyha valakinél szintén megjelenik és nem pedig akkor, amikor már esetleg megfertőzött vele másokat is.
Dr. Szandányi Réka:
- Természetesen igen, ha az egész társadalmat, populációt nézzük, akkor hasznos lenne, de erre nincsen lehetőségünk. A másik probléma, hogy a különféle applikációk és az abszolút anonim bulik miatt gyakran találkozunk olyan helyzettel, ahol az illető, ha akarná sem tudná megnevezni, hogy kitől kapta el a fertőzést. Ez tulajdonképpen mindenkinek a saját lelkiismeretére, a saját etikai érzékére van bízva. Tapasztalat szerint, ha valaki szeretné, akkor tudja értesíteni a kontaktust. Ha behívni nem is, de legalább egy értesítés szintjén annyit meg lehet tenni, hogy tudjon róla, hogy valami nincs rendben, mert nagyon sokszor az, aki őt megfertőzte nem tud róla.
Lakatos Levente:
- Az előbb a Szifiliszről volt szó. Mik a tünetei a Szifilisznek?
Dr. Szandányi Réka:
- A Szifilisz egy baktériumfertőzés azon a helyen, ahol a kórokozó behatol a szervezetbe, ott kialakul egy seb és a későbbiekben egy csomó. Ez kb. egy-két héttel az együttlét után alakul ki, attól függően, hogy hol történik a fertőzés. Lehet a nemi szerven, a szájnyálkahártyán és a végbél környékén. A tünet sokszor rejtve marad, mert egyszerűen az ember nem gondol rá, hiszen fájdalmatlan. Azon kívül, hogy ott van semmi különösebb panaszt nem okoz. Kifekélyesedik, tömött csomó alakul ki, aminek a tetején lesz egy seb, aztán eltűnik és az benne különösen beugratós, hogy tulajdonképpen magától meggyógyul. Majd néhány hét, hónap múlva testszerte bőrkiütések jelenhetnek meg, de ezek is teljesen jellegtelenek, tehát nem különböznek egy jóindulatú vírusbetegséget kísérő bőrkiütéstől. Ha ezzel a kiütéssel elmegy valaki bőrgyógyászhoz és a bőrgyógyásznak van szeme a nemi betegségekhez, akkor elvégzi a szűrést. Azoknál a betegeknél is vérvételből mutatjuk ki, akiknél nem típusosak a tünetek. Levesszük a vérüket és kizárjuk, hogy nem Szifiliszről lehet-e szó. A késői stádium, ami már tényleg évekkel, évtizedekkel a kezeletlen fertőzés után alakul ki szerencsére ritka. Ezek központi idegrendszeri és a szívet érintő tünetek. A Szifilisz az idegrendszert is érintheti. Nagyon nehezen diagnosztizálható. Ha valakinél látászavar, egyensúlyzavar, memóriavesztés alakul ki neurológushoz fordul. Ott vagy gondolnak egy háttérben meghúzódó Szifiliszre, vagy nem.
Lakatos Levente:
- Mennyi a fiatal páciens és milyen fiatalkorban kerülnek először orvoshoz ezekkel a problémákkal? Erre van valamiféle kimutatás?
Dr. Szandányi Réka:
- Erre vonatkozóan kimondott hivatalos kimutatás nincsen. Ez a jelentés, amit említettem csupán a kórokozóra vonatkozik, illetve a beteg nemére. Kiemelten fontos, hogy nevet soha nem jelentünk. Nagyon tartanak attól a betegek, hogy jelentve lesznek. Viszont nem lesznek, itt tényleg esetszámokról beszélünk. Vannak életkor szerinti bontások. Úgy vélem, hogy ez az adat csak a jéghegy csúcsa. Ami fiatalkorban talán jellemzőbb, mint időskorban az a Chlamydia fertőzés. A Chlamydia egy baktérium, ami a nemi úton terjedő betegségek közül talán a leggyakoribbat okozza. Vannak kutatások, amik kimutatják, hogy a fiatal lányok akár 10%-a is hordozhatja a Chlamydia-t. Ez azért nagyon aggasztó, mert lányoknál szinte semmilyen tünete nincsen. Ezek a fiatal lányok nem tudnak róla, hogy ilyen baktériumot hordoznak. Legtöbbször a férfi partner szól az együttlét után, hogy valami nincsen rendben, ugyanis a szűrővizsgálatok sajnos nem történnek meg. A nők sokszor nőgyógyászhoz fordulnak, hogyha valamilyen tünetet tapasztalnak magukon. A nőgyógyászok pedig valamilyen antibiotikummal, gombaellenes szerrel igyekeznek kezelni a betegséget, azonban a tesztelés sokszor elmarad.
Lakatos Levente:
- Milyen tünete van a Chlamydia-nak?
Dr. Szandányi Réka:
- Mindenképpen lehet egy rendellenes folyás. Ez nem olyan nagyon feltűnő, inkább a vizelési panaszok dominálnak, tehát felfázás szerű panaszt okoz.
Lakatos Levente:
- Férfiaknál nagyon csíp.
Dr. Szandányi Réka:
- Férfiaknál szintén a húgycső égő érzése, a vizeléskor tapasztalt fájdalom és a húgycső váladékozás, ami elhozza a betegeket az orvoshoz.
Lakatos Levente:
- Nagyon kellemetlen a tesztelés. A férfiaknál kenettel történik a Chlamydia tesztelés, egy elég hosszú pálcikával. Nem kellemes, úgyhogy mindenki védekezzen, ezt tudom javasolni.
Dr. Szandányi Réka:
- Mielőtt bárki megrettenne elmondanám, hogy azt a mintát nem kell olyan agresszíven levenni. Nem az a cél, hogy kínozzuk a betegeinket. Egy óvatos mintavétellel ugyanúgy kimutatható lesz.
Lakatos Levente:
- Beszéltünk a Szifiliszről, illetve a Chlamydia-ról. Én még kettő elterjedtebb nemi betegséget írtam fel. A Trichomoniasis és a HPV, amiket még szintén meg kell említenünk. A Trichomoniasis-nak milyen tünetei vannak vagy mit okoz hosszútávon, ha nincsen kezelve?
Dr. Szandányi Réka:
- A Trichomonas egy kis egysejtű. Ő se nem baktérium, se nem vírus, nagyon elterjedt. Ami miatt még sem okoz valóban problémát, azaz, hogy azok az antibiotikumok, amiket a nőgyógyászok is, illetve a bőr-és nemigyógyászok is elterjedten alkalmaznak erre is jók. A rutinszerűen felírt gyógyszerek általában nem teszik szükségessé, hogy ezt külön teszteljük. Nőknél egy jellegzetes, zöldes, kellemetlen szagú, habos hüvelyfolyást okoz. Férfiaknál ritkábban okoz betegséget, ha mégis akkor az egy húgycső váladékozással járó húgycsőgyulladás.
Lakatos Levente:
- Az előbbi felsorolásból kifelejtettem a Gonorrhoeat, amit ugye Trippernek és Kankónak is hívnak. Neki milyen tünetei vannak és mit okoz hosszútávon?
Dr. Szandányi Réka:
- A Gonorrhoea szintén egy baktériumfertőzés. Férfiaknál nagyon jellegzetes gennyes húgycső váladékozást okoz. Sárga színű, sűrű váladék ürül a húgycsőből. Illetve vizeléskor fájdalom is tapasztalható. Ez sokszor olyan fokú, hogy tényleg a falat kaparják, úgyhogy ezt nehéz eltéveszteni. Érdekes módon tünetmentes férfiak szűrésekor is találunk ilyen kórokozót. Nőknél ugyanez a gennyes váladékozás jelenik meg, de a méhnyakon. Ez rejtett helyen van, nem látszik, ezért itt a tünetek sokkal kevésbé kifejezettek.
Lakatos Levente:
- Igaz-e az a kijelentés vagy tévhit, hogy az óvszer ellenére bármit el lehet kapni?
Dr. Szandányi Réka:
- Igen, ez sokszor nagy meglepetés szokott lenni. Az óvszeren nem jutnak át a kórokozók. Nem azért igaz, mert az óvszer nem védi azt a területet, amit eltakar. Az a probléma a HPV esetében, hogy a vírus olyan helyen is előfordul, amit nem takar el az óvszer, tehát a pénisznek a tövénél, a külső nemi szerven, nőknél a nagyajak, a comb belfelszín ugyanúgy fertőződhet. A másik probléma ilyen szempontból az orális szex. Kevesen tudják, hogy ugyanolyan mértékben veszélyes. Ez a HIV fertőzésre nem igaz, de a Gonorrhoeat, a Chlamydiat, a Humán papillomavírust el lehet kapni orális szex útján.
Lakatos Levente:
- A HIV-nél vannak olyan ijesztgetések, hogyha a férfiaknak a péniszén van egy mikroseb vagy a partnernek a nyálkahártyáján található mikroseb, akkor ugyanúgy el lehet kapni, legalábbis ezzel ijesztgetik az embereket.
Dr. Szandányi Réka:
- A HIV vírusnak a fertőző képessége szerencsére elég kicsi. Ha valaki biztosan HIV fertőzött emberrel van együtt 1%-nál kisebb az esélye, hogy a fertőzést elkapja. Ezt az esélyt növeli, hogyha nem ép a bőr vagy nem ép a nyálkahártya. Ott nagyobb esélye van kórokozónak behatolni, de azért én nem gondolom, hogy ezek miatt a pici sérülések miatt kell aggódnia bárkinek is.
Lakatos Levente:
- Ha jól értem ebből az következik, hogy csókolózással sem lehet elkapni semmit.
Dr. Szandányi Réka:
- Tankönyvi adat szintjén a HIV fertőzést nem lehet csókolózással elkapni.
Lakatos Levente:
- És minden mást?
Dr. Szandányi Réka:
- Például a Szifilisznek van olyan stádiuma, amikor rengeteg kórokozó van a nyálban. Hogyha az ember peches és pont abban a periódusban találkozik egy Szifiliszes partnerrel, akkor el lehet kapni.
Lakatos Levente:
- Ez elég rémisztően hangzik.
Dr. Szandányi Réka:
- Ez egy veszélyes üzem. Én azt gondolom, hogy mindenkinek elsősorban magára kell figyelnie és ne felejtsük el, hogy a szűrés mindenkinek a rendelkezésre áll. Szifiliszszűrést bármelyik bőrgyógyászaton, állami helyen ingyen is el lehet érni, illetve anonim szűrések is léteznek. Ez a lehetőség mindig adott és ez egy kezelhető betegség.
Lakatos Levente:
- Vérből mutatható ki a Szifilisz?
Dr. Szandányi Réka:
- Igen, vérvétellel.
Lakatos Levente:
- Mik azok, amik még vérvétellel kimutathatóak és mi az, ami kenetvétellel?
Dr. Szandányi Réka:
- Vérvételből vizsgáljuk a Szifiliszt és a HIV fertőzést. Ha szükséges a herpeszre is vannak tesztek, ezek a legáltalánosabban vizsgált betegségek. A fertőző májgyulladás bizonyos típusai nemi úton szintén átvihetők, ez a Hepatitis B. Szerencsére ez ellen a lakosság kiterjedten oltott, nagy járványokat nem szoktunk látni, de ezeket vérvételből meg lehet vizsgálni. Húgycső, illetve nőknél méhnyak mintavétellel történik az igazolása a Gonorrhoea-nak, a Chlamydia-nak, a Mycoplasma-nak. A legutóbbi egy ritkább kórokozó, de abszolút jelen van. Valamint lehet igazolni, hogy egy bizonytalan tünet herpeszes eredetű vagy nem. A Chlamydia-nak van egy ritkább alfaja, egy szerotípusa, ami a Lymphogranuloma venereum nevű betegséget okozza. Nagyon érdekes a története, mert hosszú ideig nem volt Magyarországon. Ez egy olyan betegség volt, amit sikerült a bőr- és nemigondozó hálózat működése révén teljesen felszámolni. Aztán egyszer csak Nyugat felől, valószínűleg Ausztriából újra bekerült Magyarországra. Hogyha Chlamydia-s betegséget igazolunk elsősorban a végbél környékén szokott tüneteket okozni, ilyenkor a labor automatikusan megvizsgálja, hogy milyen típusú.
Lakatos Levente:
- Ezek milyen tünetek?
Dr. Szandányi Réka:
- Ez a betegség is kifekélyesedést, sebeket okoz, de ezt ritkán látjuk, inkább a nyirokcsomó megnagyobbodása és a fájdalom hívja rá fel a figyelmet. Székeléskor fájdalom, a végbélből egy enyhe váladékozás, amik azt mutatják, hogy valami gond lehet.
Lakatos Levente:
- Van olyan betegség, ami régen jelen volt és sikerült eltüntetni mondjuk a magyar közösségből vagy egészen a föld színéről, vagy ilyen nemi betegség még nem létezik?
Dr. Szandányi Réka:
- Az egyetlen ilyen betegség, ami az orvostudománynak és az oltásoknak a sikertörténete az a fekete himlő, amiről úgy tudjuk, hogy sikerült a föld színéről redukálni. Néhány laborban maradt vírus, hogyha később szükség lenne további kutatás céljára, de az nem egy nemi úton terjedő fertőzés. A nemi betegségekkel kapcsolatban ez egy kicsit szélmalomharc, a betegségek jellegéből, a terjedések módjából és abból a nagyfokú tabusításból vagy stigmaképzésből kifolyólag, ami ezeket a betegségeket kíséri.
Lakatos Levente:
- Jellemző, hogy az emberek nem akarnak erről az egész témakörről tudomást venni és inkább akkor szembesülnek vele, amikor esetleg beüt a ménkű, vagy hogyha egy ismerősnek beüt a ménkű?
Dr. Szandányi Réka:
- Azt hiszem, hogy igen. Abszolút jellemző, ha valakinek nem olyan az érdeklődése, hogy szívesen olvas utána a betegségeknek, akkor legtöbbször nem is tud róla, hogy mi az, ami az ő problémáját okozhatja.
Lakatos Levente:
- Úgy hiszem, hogy sokszor inkább az a probléma, ha tünetmentes betegséget ad át az egyik fél a másiknak. Lehet, hogy amikor tartós párkapcsolatba próbálnak lépni egymással, akkor a férfi HPV beteg nem is tud arról, hogy ő HPV-vel van megfertőződve, így átadhatja a nőnek, akiben ez elég komoly problémákat is okozhat.
Dr. Szandányi Réka:
- A HPV méhnyakrákot okoz és bizonyos típusai abszolút veszélyesek. A betegek nagyon nehéz kérdéseket szoktak feltenni a rendelőben, hiszen a HPV fertőzés évekig lehet tünetmentes. Hogyha egy párkapcsolatban egyszer csak felüti a fejét, akkor gyakran megkérdezik tőlünk, hogy ki hozhatta be a párkapcsolatba. Nem tudjuk megmondani, bármelyik fél évekig hordozhatja. Egy ilyen kérdés nagyon nagy párkapcsolati bizalmatlanságot tud szülni és fontosnak tartom, hogy az orvos megfelelően kommunikálja. Egyrészt legyen megfelelően felkészülve, hogy tudjon válaszolni a kérdésekre, másik oldalon pedig tudni kell jól kommunikálni.
Lakatos Levente:
- Mit kellene csinálni? El kellene mennie a párnak az első óvszer nélküli szeretkezés előtt egy tesztre, hogy megvizsgálják mi a helyzet? Ugye a HPV óvszerrel is terjedhet, hiszen lehet olyan pontokon, amit az óvszer nem fed.
Dr. Szandányi Réka:
- Egy igazán ideális világban, hogyha az ember nagyon perfekcionalista, akkor ennek így kéne kinéznie. Azt hiszem ebben is, mint mindenben az arany középutat kell megtalálni. Tudni kell a HPV fertőzésről, de tudni kell helyén kezelni. Ha a nő évente elmegy a rákszűrésre és ott minden rendben van, akkor különösebben aggódni a HPV fertőzés miatt nem érdemes. Létezik ellene védőoltás, bárki kérheti saját maga számára, az már más kérdés, hogy Magyarországon elég drága a védőoltás, de a lehetőség ott van. Ha valaki úgy gondolja, hogy ő egy aggódó típus, aggasztja a HPV téma, akkor beoltathatja magát. De még egyszer mondom, hogy a rosszindulatú betegség szűrhető.
Lakatos Levente:
- Idáig fiúkat nem oltottak a HPV ellen. Ez változott azóta?
Dr. Szandányi Réka:
- Abszolút változott. A HPV oltás megfelelőbb időpontja, még a nemi élet megkezdése előtt van. Ma Magyarországon a 12 éves életkorukat betöltött lányokat és fiúkat is oltják. Ez egy nem kötelező, de választható védőoltás. Úgy néz ki, hogy megkérdezik az iskolában a szülőket, hogy szeretné-e, hogy a gyermeke ingyen megkapja az oltást, a gyerekek pedig ideális esetben megkapják.
Lakatos Levente:
- Terjed olyan legenda, hogy a HPV nem gyógyítható csak tünetmentes. Azt hiszem Condyloma-nak hívják a betegséget.
Dr. Szandányi Réka:
Lakatos Levente:
- Tehát ez nem kigyógyítható vírus csak tünetmentesíthető. Ez igaz vagy nem igaz?
Dr. Szandányi Réka:
- Tulajdonképpen igaz, abban az értelemben, hogy a vírusra nincsen gyógyszer. Nincs olyan készítmény, mint mondjuk a baktériumoknál az antibiotikum, amit az ember beszed és elmúlik. Ettől függetlenül a HPV vírus sem marad meg örökre. Az alacsony kockázatú HPVk-nek, amik nem okoznak daganatot az átlagos eltűnési ideje 6 hónap, 1 év között van. A magas kockázatú vírusoknál sokszor hosszabb mint 1 év, de az évtizedekig tartó hordozás, aminek a végeredménye a méhnyakrák kialakulása nagyon ritka. Az eseteknek kevesebb mint 1%-a, úgyhogy azt lehet mondani, hogy előbb-utóbb mindenki kigyógyul a HPV fertőzésből.
Lakatos Levente:
- Ha jól tudom az oltásnak kilenc alfaja van. Mi a pontos megnevezése?
Dr. Szandányi Réka:
- Úgy mondjuk, hogy 9 komponensű. A Humán papillomavírus-nak több mint 200 típusa van, ezeket számokkal jelöljük. A szemölcsöket leggyakrabban a HPV 6-os típusa okozza. A rosszindulatú betegségek szempontjából a legveszélyesebb típusok a 16-os és a 18-as. Ez okozza a méhnyakrákok több mint 90%-át. A védőoltás hatására 9 vírus ellen alakul ki védettség, ezek viszont a leggyakoribbak. A 200-hoz képest nem tűnik soknak ez a 9 típus, viszont a betegségek döntő többségét ezek okozzák.
Lakatos Levente:
- Maga az oltás örök életre védi a beoltottat vagy meg kell ismételni valamikor?
Dr. Szandányi Réka:
- Ez az oltás kb. 15 éve van forgalomban. Folyamatosan folynak a kutatások, hogy mennyi ideig tart a védettség. Ma azt lehet mondani, hogy ennyi idő után még nem volt szükség emlékeztető oltásra, de lehet, hogy itt soha nem is lesz. Élethosszig tartó védettséget ad. Jogilag, amit az oltóanyag gyártó cég garantál 5 év, de egészen biztos, hogy hosszabb idő.
Lakatos Levente:
- Én először HPV problémával körzeti helyre mentem, ahol savas oldatot kaptam a szemölcsök kezelésére, ami aztán mindent szétmart. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy a lézeres megoldáshoz folyamodjon.
Dr. Szandányi Réka:
- Ez sajnálatos. A szemölcsökkel kapcsolatban az a fontos, hogy kezeljük. Tehát ne maradjanak ott, ne nőjenek nagyra, ne terjedjenek.
Lakatos Levente:
- Ez olyan nehéz, mert amikor nekem volt problémám, én előtte sehol nem hallottam róla, pedig ebben a témakörben viszonylag tájékozottnak mondhattam magam. Az interneten sem találkoztam vele, mikor nézelődtem, hogy milyen típusú betegségek léteznek és hogy ennek mik lehetnek a tünetei felkészülve a nemi életre.
Dr. Szandányi Réka:
- Szerintem nagyon érthető, hogy nem beszélgetnek róla az emberek. Érdekes módon a baráti kapcsolatokban sem szokott előjönni. Sokszor kiderült, hogy a baráti társaság döntő többségének már volt szemölcse, csak nem került szóba. Szóval a szemölcsöket kezelni kell. Az, hogy valaki otthon ecseteli vagy orvos távolítja el a betegség szempontjából mindegy. Viszont kulcsfontosságú, hogyha otthoni kezelés indul, akkor előtte részletesen átbeszélje az orvossal. Az orvosnak el kell mondania, hogy az ecsetelőt hogyan kell használni. Hogyha a szemölcsök a húgycső bemenetnél vagy közvetlen a végbélnyílásban jelennek meg nem szabad ecsetelni. Akkor nem javasoljuk az otthoni kezelést. Ebben az esetben mindenképpen el kell távolítani a szemölcsöket. Az, hogy az orvos leégeti, lefagyasztja vagy lézerrel távolítja el azon is múlik, hogy kinek milyen eszköze van, de én azt gondolom, hogy még egy fagyasztás is jobb, mint egyáltalán kezeletlenül hagyni.
Lakatos Levente:
- A HPV-vel kapcsolatban nekem tragikus tapasztalatom is van. Kettő ismerősöm is méhnyakrákban hunyt el. Azért is tartom lényegesnek ezt a beszélgetést, mert szerintem az emberek még mindig tájékozatlanok a HPV-vel kapcsolatban. Ez ki is derül a különböző rendelések folyamán? Ha beszélnek egy olyan beteggel, aki ilyen problémával fordul Önökhöz, akkor ő tájékozott volt ez ügyben vagy fogalma sem volt arról, hogy ilyen létezik?
Dr. Szandányi Réka:
- Sajnos nagyon nagy az információhiány. Kifejezetten különös ez a HPV-vel kapcsolatban, hiszen itt egy oltási kampány is volt. A TV-ben és a rádióban lehetett hallani, hogy mindenki kéri a HPV elleni védőoltást, de ennek ellenére nincs elég ismeret. Talán már mindenki tudja, hogy a Humán papillomavírus daganatot okoz. Néhány híres ember, aki felvállalja a betegségét sokat segít a férfiakban okozott rákos megbetegedések szempontjából. A szájüregi daganatok, a nyelőcső daganatok, a végbél daganatok egy picit mintha bekerültek volna a köztudatba, de ez még mindig nem elég.
Lakatos Levente:
- Vannak olyan legendák a HPV-vel kapcsolatban, hogy el lehet kapni a WC deszkára ülve.
Dr. Szandányi Réka:
- A WC deszkára ülve semmilyen nemi úton terjedő betegséget nem lehet elkapni. Vannak alap higiénés szabályok. Azokat, ha valaki betartja, akkor nem fertőződik meg ilyen betegséggel. Ami fontos ezekkel a kórokozókkal kapcsolatban, hogy kezet kell mosni minden WC használat előtt és után, illetve étkezés előtt. A nemi úton terjedő betegségek azért nemi úton terjednek, mert ezek a kórokozók rendkívül érzékenyek. Mind a levegőn, mind vízben, különösen a klóros vízben a másodperc töredéke alatt pusztulnak el. A Humán papillomavírus olyan szempontból kivétel, hogy a hámsejtekben él. Például törölközéskor lesodródnak olyan hámsejtek, amik fertőzőek lehetnek, tehát ha közös törölközőt használunk, akkor igenis van mód az átvitelre. Ugyanez igaz a közös használati tárgyakra, szexuális segédeszközökre. A HPV-t ilyen módon át lehet vinni, de például egy Gonorrhoeat biztos, hogy nem.
Lakatos Levente:
- Én annak idején a szőrtelenítéssel kapcsolatban kaptam tanácsot. Hogyha az ember borotvával végzi el szőrtelenítést, akkor ugyanúgy meg tudja magát fertőzni a HPV vírussal. Mi az álláspont a szőrtelenítést illetően? Szabad-e szőrteleníteni vagy inkább nem tanácsos? Ha igen, akkor inkább ne borotvával történjen?
Dr. Szandányi Réka:
- A HPV fertőzés esetén valóban azt tanácsoljuk, hogy mellőzze a beteg az intim szőrtelenítést. Részben azért, mert viszi vele tovább a vírust. Az egész szőrtelenített területen meg tudnak jelenni szemölcsök. Másrészt, ha üres a szőrtüsző akkor oda is be tud ülni, tehát mélyebbre tud kerülni a vírus, lassabban gyógyul meg. Sokszor a szőrtelenítési tilalom nagyobb csapás, mint maga a betegség ténye. Én elhiszem, hogy ez kellemetlen. Egyrészt fontos tudni, hogy csak addig tart, amíg a fertőzés. Nem örök életre kell mellőzni a szőrtelenítést. Rövidre pedig le lehet vágni egy trimmelővel. Ha az ember a hám megsértése nélkül tud szőrteleníteni, akkor nyugodtan lehet.
Lakatos Levente:
- Más betegségekkel kapcsolatban a nemi betegséggel foglalkozó orvosok javasolják vagy nem annyira javasolják a szőrtelenítést? Az a hozzáállás, hogy nem véletlenül nőtt oda, pont a védelem miatt van az embernek szőrzete. Ennek az eltávolítása nem okoz kockázatot más betegségekkel kapcsolatban?
Dr. Szandányi Réka:
- Amennyiben nem történik sérülés, nem vágja meg magát valaki a borotvával és a bőr ép marad, akkor nem reális annak az esélye, hogy bármivel nagyobb mértékben fertőződik.
Lakatos Levente:
- Az utolsó nagy témánk a HIV fertőzés, hiszen még mindig aktívan van jelen a társadalomban annak ellenére, hogy már vannak különböző gyógyszerek, amelyek a vírusszámot szinte nullára lecsökkentik. Illetve vannak megelőző gyógyszerek, amiket, ha az ember szed, nem kaphatja el a HIV fertőzést, még gumi nélkül sem.
- Jelenleg mekkora a HIV fertőzöttek száma Magyarországon?
Dr. Szandányi Réka:
- Magyarországon nagyságrendileg kb. 4000 HIV fertőzött regisztrált. A tavalyi év során, ebből az új fertőzöttek száma 201 személy.
Lakatos Levente:
- Ez világszinten sok vagy kevés?
Dr. Szandányi Réka:
- Ez egy abszolút közepes számnak mondható. Ahol a HIV fertőzés nagyon gyakori az nyilván az ázsiai országok és Afrika. Valamint Ukrajnában a volt orosz államokban is magasabb számok vannak. Nálunk nagyon korán történtek lépések a HIV fertőzés megelőzésére, megállítására és ez a kampány abszolút sikeres volt. Erre a betegségre korán felhívta a figyelmet. A vírusszám annyira lecsökkenthető, hogy egy HIV fertőzött ember is vállalhat gyermeket és teljes életet élhet.
Lakatos Levente:
- Nem fogja örökíteni a HIV-et?
Dr. Szandányi Réka:
- Nem, a kezelt HIV fertőzéssel teljes életet lehet élni. Azóta egy kicsit gyengült ez a fegyelem, de ezzel együtt semmiképpen sem mondanám aggasztónak vagy rossznak a magyarországi HIV helyzetet.
Lakatos Levente:
- A közhiedelemben is elterjedt, hogy valójában a melegek betegsége. Ennek ellenére, ha jól tudom vannak heteroszexuális betegek is, akik ebből kifolyólag elkapták ezt a vírust.
Dr. Szandányi Réka:
- Arról beszéltünk az előbb, hogy a HIV fertőzésnek kicsi a fertőző képessége. Ennek a kórokozónak valóban be kell jutnia a vérbe ahhoz, hogy a fertőzés létrejöhessen. Egy heteroszexuális kapcsolatban, ha a hüvelynyálkahártyára kerül a kórokozó, akkor elég kicsi esélye van, a másik irányba még kisebb, hogy az ép bőrön jusson át. Az anális kontaktusnál a homoszexuális, illetve a heteroszexuális kapcsolatban is valamilyen sérülések mindig vannak. Lehet, hogy nem nagy és nem látványos, de mikrosérülések sokkal nagyobb arányban kialakulhatnak. Igazából ez az a tényező, ami miatt nagyobb veszélynek vannak kitéve, akik az anális szexet gyakorolják.
Lakatos Levente:
- Még a beszélgetés elején mondta, hogy elég gyakori lehet az anális közösülés is.
Dr. Szandányi Réka:
- Igen, ilyen értelemben a nők is ugyanolyan veszélyeztetettek. Talán a különbség ott lehet, hogy ez a fertőzés már bekerült a homoszexuális közösségekbe, egy kisebb közösségben nagyobb esélye volt elterjedni. Illetve nagyobb eséllyel találkozik olyan partnerrel az egyén, aki fertőzött.
Lakatos Levente:
- Említettem, hogy tudomásom szerint van olyan gyógyszer, ami csökkenti a vírusszámot. Ez pontosan mit jelent?
Dr. Szandányi Réka:
- Ez egy vírusellenes szer, a kimutathatóság határa alá lehet csökkenteni a vírusszámot, de nagyon fontos, hogy ez nem egy gyógyítás. Ez a vírus attól még ott van csak nem aktív és nagyon kis számban található. Hogyha valaki szedi a HIV gyógyszereit, akkor úgy lehet együtt a partnerével óvszer nélkül, hogy nem fogja megfertőzni.
Lakatos Levente:
- Hogyan működik a vírusmegelőző szer?
Dr. Szandányi Réka:
- Gyakorlatilag úgy működik, mint egy fogamzásgátló. Minden nap kell szedni és ha a szervezet találkozik a vírussal, akkor az a vírus nem tud elszaporodni, nem tud betegséget kiváltani. Vannak különböző rezsimek erre a gyógyszerszedésre vonatkozóan. Létezik egy olyan szedési módszer is, ahol egy bizonytalan együttlét után az ember nagyobb adagban szedi egy ideig. Hivatalosan Magyarországon a mindennapi szedést lehet kérni.
Lakatos Levente:
- Hogyha valakinek van egy szemölcse a nemi szerve környékén és szorong elmenni egy olyan helyre, ahol ezzel a betegséggel foglalkoznak, akár egy magánrendelésre, akár a közgyógyellátásba, akkor azért mire számítson egy ilyen rendelésen? Mi történik ott vele? Mondjunk megnyugtató dolgokat.
Dr. Szandányi Réka:
- Az egyébként sem erős lábakon álló egészségügyet a koronavírus járvány eléggé negatívan érintette. Ezzel együtt az állami ellátásban is dolgoznak kiváló szakemberek, nagyon jól felkészült, jól kommunikáló kollégák, de az orvosokkal is úgy van, mint minden más szakmában. Az, hogy éppen hova kerül a beteg egy kicsit szerencse kérdése. Rengeteg magánellátó foglalkozik HPV fertőzéssel. A magánellátókról sok információ van fent az interneten, érdemes tájékozódni. Például HPV-vel olyan helyre kell menni, ahol kimondottan ezzel a területtel foglalkoznak. Viszont természetes, hogy a nőgyógyászok és az urológusok is nagy számmal látnak el betegeket, hiszen ez egy gyakori fertőzés. Sok HPV fertőzött pacienssel találkoznak. Nem lehet általánosan elmondani, hogy mindenki, aki nőgyógyászhoz megy a szemölcseivel nem kap jó ellátást, ez így nem igaz. Viszont a kontaktuskutatás az, hogy a partnere legyen kezelve, inkább az erre specializálódott helyeken tud megtörténni.
Lakatos Levente:
- Az állami egészségügynél az a kínos, amikor az embernek a bőr- és nemibeteg gondozó részlegbe kell beülni és várni a sorára. Nem annyira kellemes, mintha egy magánegészségügybe időpontra érkezne és csak néhányad magával van jelen.
Dr. Szandányi Réka:
- Igen, viszont ez drága. Ez nem hozzáférhető mindenkinek. Nyilvánvalóan egy kellemetlen szituáció. Még nem találták fel a tökéletes megoldást.
Lakatos Levente:
- Mit javasol a nézőknek azon kívül, hogy védekezzenek? Védekezzenek és járjanak rendszeresen szűrésre vagy nem feltétlenül fontos, hogyha az ember védekezik?
Dr. Szandányi Réka:
- Úgy vélem, hogy mindenkinek azt érdemes végig gondolnia, hogy mennyire aktív az ő nemi élete. Ha valaki élete végéig monogám kapcsolatban él, annak természetesen számos betegség miatt nem kell aggódnia. Akinek több partnere van, annak érdemes elmennie legalább évente szűrővizsgálatra. Hogyha egy picit több partnere van, akkor akár háromhavonta. A szűrések azért is lényegesek, mert sokszor tünetmentesek ezek a betegségek, de ettől függetlenül a szövődmények kialakulhatnak, például a baktériumfertőzések egy tovább terjedő gyulladást tudnak okozni. Férfiaknál mellékhere-gyulladást, nőknél petefészek, illetve petevezeték-gyulladást. A nőknél a meddőség egyik lehetséges oka a kezeletlen Chlamydia fertőzés és ez egy gyakori kórokozó. Fontos rá odafigyelni, mert később, amikor a gyermekvállalás időszakába kerül a nő jobb, ha nem szembesül vele, hogy a lezajlott gyulladások miatt ez már nem lehetséges.
Lakatos Levente:
- Ez a meddőség már nem visszafordítható? A későbbiekben nem orvosolható a probléma?
Dr. Szandányi Réka:
- Ez a típusú meddőség van, hogy kezelhető. Azokat a gyulladás miatt kialakult hegesedéseket, károsodásokat helyre lehet állítani.
Lakatos Levente:
- Köszönöm szépen Doktornő, hogy itt volt! Tényleg nagyon fontos téma és lényeges, hogy az emberek ne próbálják elengedni maguk mellett, hanem szembesüljenek vele és még a baj előtt tudjanak erről tájékozódni, majd tenni ellene.
Dr. Szandányi Réka:
Én is köszönöm a lehetőséget!
A Levente klubja Extra Lakatos Levente podcastjának Dr. Szandányi Réka, Centrumunk bőr-, és nemigyógyász szakorvosával készült beszélgetés szerkesztett, rövidített változata: https://youtu.be/SSzhUulvl50